szívfodrok

Osztályomnak Jelenben élve álmodom Álmok közt élek a jelenben. A realitás kötelén táncolok, túl magasan vagyok. Vissza ne nézz - ordítja belső békém --leesel te balga! Minden sínen megy, profi vagyok.  Aztán hirtelen lehúz a múlt- ő,  május harmincegy. Zuhanok lefelé. Állj! Megáll az idő, a lélegzet, ott vagytok. Fekete fehér minden.  Ti. Én, egymás mellett hibátlanak vagyunk. Elhiszitek, hogy örökké tart a barátság, sírtok. A jelenben kinevetnélek, micsoda lúzerek! De most lábaim kővé válnak, arcom megkövesedik, sírok. Hirtelen felkap valami és forgószélként röptet vissza a jelenbe. Állj! Állj! Hiányozni fogtok. Hiányoztok.

Találhatnék egy világszép pillangót, és sose látni többet. Egy utat. Végtelent. Álmodni, mindig csak délibábok után fejvesztve szaladni. Könyvet írni, melynek betűi kiszaladnak kezeim közül. Talán a legjobb lenne magamat is elveszíteni, s keresvén új életre találni.