Gyász
Tominak Nem tudok beszélni a halálról. Nem tudok mit kezdeni vele. Nem tudok félni tőle, de közel sem akarom tudni. Nem tudom hogyan kezeljem a családtagjaim elvesztését, fogalmam sincs hová lesznek. Nem tudom (nem akarom) elhinni azt, hogy csupán rothadó maradványokká válnak egy sötét lyukban. Nem tudom milyen beteg dolog ez, hogy nem kapunk elég időt- ki mondja meg hogy mikor elég? Nem tudom miért pont őt, és miért pont most... Mikor érdemes meghalni? Részvét kéne, azt nem adok. Annál többet érzek, kikaparnám a bánatot, visszahoznám az elmúltat. Most semmi sem racionális. Nem tudok józan ésszel gondolkodni. Felelősséggel tartozok. Túl fiatal, túl korán- miért? Klisék. A halál nem válogat. Jön és rombol. Talán, ha azt képzelném, hogy kedvesen megfogta a kezét, hogy az arca olyan volt, mint a szerettei arcképének összes gyengéd vonása, ha azt képzelném, hogy a legboldogabb helyre vitte- így kell lennie. Nem tehetek semmit, sem én, sem más. Azt hiszem, talán,...