szívfodrok

Ezzel kezdődött s egyben fejeződött is be minden anno. Én mégsem voltam képes elengedni azt a jót, amit bár nem sok ideig, de tapasztaltam. Lehetetlen leírni azt az érzést, olyan volt, mint amikor az ember minden porcikájával azt érzi, hogy jó helyen van. Nem tudom sem a gyomorban a pillangókhoz, sem rózsaszín felhőkhöz hasonlítani, ez valami más volt. Senkivel sem beszélhetek már róla, hogy például az éjjel is róla álmodtam. Mostmár mindenki bolondnak tart ezekért a gondolataimért. Talán csak szükségem lenne, bárkitől, egy ilyen fajta komfortra, melegségre, akkor talán elfeledném véglegesen. Mindenkinek az lenne a legjobb.

Az egyik leghősiesebb dolog, amit az ember megtehet a barátaiért, az az, hogy félreteszi érzelmeit, vágyait és ezeket mellőzve ad tanácsot. Minden baráti kapcsolatban van érdek, ez a szomorú igazság, és én igenis kimondom. Viszont amellett ott van a szeretet, a törődés. Elfogadott tény, hogy minden ember hibázik, és tud önzően viselkedni még a szeretteivel is. De ki vagyok én, hogy ezért felelősségre vonjam? Én is hibázok, de még mennyit, ha nem is azzal a személlyel követek el akarva akaratlanul rossz lépéseket, akkor mással. Nyálasan hangzik, de értékelnünk kell szeretteinket, még akkor is ha hibáznak. Nem szabad lelécelünk. Ha valamit utálok, akkor az a gyávaság, megfutamodás. Igaz, én is ezt teszem néha, de én hamar helyrerázom magam. Nagyon vékony cérna választ el néha az összezuhanástól, hogy megint rosszkedvű legyek, és befeleforduló. Ma is feltettem magamban a kérdést, hogy most inkább vonuljak kicsit vissza,s zárkózzak el, vagy inkább tegyem félre azokat amik fájnak, s legyek...