Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2011

The promise

Ígéretet tettem. S ennek is a legnehezebb fajtáját, olyan dolgot ígértem meg, ami rettentően fáj, és úgy gondolom, hogy bár már nem vagyok gyerek, mégis nagyon nehéz feladat. De egy biztos, ígértem, és nem lemondtam. Valahol a szívem mélyén várni fogom az engedélyt, hogy felbontasson ez a kegyetlen alku. Keresem a bűnbakot, bár megtalálnám s elmondanám neki, mennyire kegyetlen és szívtelen velem. A sors furcsa játékokat játszik néha, nem tudni miért. Azt mondják az ígéretek a bennünk való félelemből és káoszból keletkezik. Annyi a kimondatlan szó, de el kell engednem őket az idő szelével. "Viszontlátásra, - mondom, és megyek. Robognak vonatok és életek - Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom, Sohasem tudhatom: Szoríthatom-e még Azt a kezet, amit elengedek."
Eléggé realista tudok lenni én bizonyos dolgokban attól függetlenül, hogy folyton ábrándozok s ki be járkálok az én világom és a való világ között. Viszont fel nem tudom fogni hogy magánélet téren hogy lehetek ennyire naiv és ostoba. Nem az egó beszél belőlem, de könnyűszerrel kaphatnék valakit akivel nem lennének komplikációk, csak együtt lennénk és kész. Ehelyett én a leglehetetlenebb szituációt választom, s mikor evidens módon nem sikerül én nem hogy tovább állnék hanem lejáratom magam. A legelején tudom hogy ez lesz, mégis kínzom magam. Kívülről hisztinek tűnhet,de akár hiszti akár nem, nehéz. Nem egy egetrengető probléma, és ettől függetlenül még megőrzöm a jókedvemet s nem bőgök s érzelmeskedek. De valahova le kellett írjam.
Egy dolgot lassancskán sikerül legyőznöm, az ébren álmodást úgymond. Ahelyett inkább élnem kell, terveket szőni nem bűn, de egyfolytában ábrándozni, hogy mi lehetne, mi lehetett volna stb., na az már veszélyes dolog, tönkreteszi az embert. Sok jó dolog történt velem a nyáron, lényegében semmit sem bánok. Megismertem új embereket, s ezek közül 1-2 igen kedves lett számomra, gondolok itt Andrew-ra, vagy Oszkárra. Pénteken utazom, szerintem az lesz a végső lökés, hogy képes legyek egy még jobb életre. Az utazás mindig segít rajtam. Az igazi álmaimat viszont nem tudom irányítani, ezek néha megolvasszák a jégfalat a szívem körül, mint ma. Nagyon kedves kis álom volt, valóra nem válhat még egy kis része sem, de kedves volt számomra. Van az az eset amikor este fekszünk az ágyunkban, és elképzelünk elalvás előtt egy történetet, hogy majd arról álmodjunk. Néha bejön, de egy olyan álom sem ér fel azzal, amit úgy álmodunk, hogy- fogalmazzak így- nem akarattal álmodunk.