szívfodrok

Divatjamúlt libbenős szoknya lennék én, s vagyok is, vagy tán csak voltam. Félredobott rongydarab a szekrényed mélyén. Hímes varrásaimat moly eszi, ő legalább szeret. Emlékeimben fodraim suhanása villan fel, ahogy  vásznam  kedvesen átölelt. Jól érezted magad bennem, velem. Most meg vásznam vörös árnyalatokra vált, ha meglátom micsoda szemérmetlen parázna lélek vett birtokául. Ő nem akar szépnek látni. Hogy akarhatna, hisz bugyidat is épp, hogy takarja. Hűtlenséged bánt de nem dühít,  egy nap majd újra a retró virít..  s akkor büszkén kotorsz elő megint szekrényed mocskából. (Csak meg ne tudják barátaid, hogy nem vadiúj az új rucid.)