szekrénybe zárt depresszió

Divatjamúlt libbenős szoknya

lennék én, s vagyok is, vagy tán csak voltam.

Félredobott rongydarab a szekrényed mélyén.

Hímes varrásaimat moly eszi, ő legalább szeret.

Emlékeimben fodraim suhanása villan fel, ahogy

 vásznam  kedvesen átölelt.

Jól érezted magad bennem, velem.

Most meg vásznam vörös árnyalatokra vált,

ha meglátom micsoda szemérmetlen parázna lélek vett birtokául.

Ő nem akar szépnek látni. Hogy akarhatna, hisz bugyidat is épp, hogy

takarja.

Hűtlenséged bánt de nem dühít, 

egy nap majd újra a retró virít.. 

s akkor büszkén kotorsz elő megint szekrényed mocskából.

(Csak meg ne tudják barátaid, hogy nem vadiúj az új rucid.)