szívfodrok

Olyan mintha meghalnál.  Nem úgy, nem abban a depressziós értelemben. Ott, abban a pillanatban amikor már úgy nagyjából nem is létezel, mint ember, vagy már tudod hogy tök mindegy. Amúgy nem csak egyszer ér a halál. Azért mondják hogy sok- meg kétszínű meg ilyen  hogy játszunk mindenféle szerepet. Szóval abban a pillanatban, minden fordítva működik, a hideg az meleg, meg ami fáj, az nem is fáj, meg ilyenek. Mint amikor annyira fázol, hogy már éget a fagy. Beléd hatol,belül meg szétszakít,  néma vagy, mégis megsüketülsz saját magadtól. S akkor van hogy félsz magadtól hogy nem érzel a fájdalomtól hogy elveszíted a fonalat, vagy mi. S akkor van az is, hogy újjászületsz. Azt már nem tudom, hogy mivé. Azt mindig elfelejtem.