Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2010
Sokat gondolkoztam, mihez is hasonlíthatnám leginkább az embert, mint másokat befolyásoló tényező. Az ember olyan, akár a szél, amerre jár, nyomot hagy. Minden lélek "vendégkönyvébe" beleír, vagy csupán a szignóját hagyja rajta más ember életén. Azért gondolkoztam el ezen, mert pl. Katin is változásokat veszek észre, amióta nekem lett egy egyéniségem, és megmondtam neki a véleményemet róla. Azt veszem észre, hogy kezdi, kiemelem, KEZDI észrevenni az egyszerűben is a jót. Legalábbis remélem, hogy így van s nem csak megint a fantáziám vette át a hatalmat a  realitás helyett. Szeretném azt hinni, hogy ha csak egy embernek is, de megmutattam az általam hitt könnyebb utat az életben. Bennem is minden ember megismerése nyomott hagyott az életemben, bárkit ismertem meg, megpróbáltam az ő szemszögéből élni az életet, és ezzel a filozófiával semmi baj, mivel bármennyire is volt hosszú ez az út, végül úgy érzem megtaláltam önmagam nagyrészét. Bár még mindig úgy érzem, mintha két személ...
Ezen a héten sok fura dolog történt velem, amire abszolút nem számítottam. Volt köztük sok kellemes és volt 1 kellemetlen, de az fájdalmasan kellemetlen volt. Kiderült, hogy még a múlt is okozhat negatív kellemetlenségeket. De szerencsére hamar túljutottam ezen, kecsesen átsiklottam a problémán. Van ez a két kutyus, Folti és Jack, nagyon a szívemhez nőttek. Meg szereztem egy jó barátot is, csak attól félek, hogy az a fiú-lány barátságom megint győzedelmeskedni fog, és nem az én részemről. Ez pedig elronthat sok mindent. De ez a félelmem maradjon a mi titkunk, rendben? :)  Rájöttem, hogy annyira végletekben élek, van mikor izgalom, meglepetés, pörgés kell, van mikor csak családias hangulat, nyugalom, egyedüllét. Érdekes ember vagyok, az egyszer biztos. A családias hangulatról eszembe jutott a karácsony. Ezt az ünnepet tartom a legszebbnek, csak valahogy én soha nem kaptam el mélyebben a karácsony szellemét. Szóval szeretem a karácsonyt, a zenét, a sütiket, az illatokat, a szokásokat...
Képzeljük el, ha lenne egy átjáró a tündék, hobbitok, törpök és egyéb lények világába. Ha átváltoztathatnának minket is, ha kiálltuk az ősi próbáikat. Képzeljük el úgy a világot, hogy valahol van egy titkos törp kapu, ami fölött az áll, hogy "mondd jóbarát és lépj be". Azok akik hinnének benne, ott élhetnének örökre. Kalandokra kerekednének fel, Sárkányokat győznének le, orkokkal viaskodnának. Majd Tündehonban megpihennének és tapasztalhatnák, hogy mi az, hogy szépség, tökély, béke. Aztán meg az embernek ismét kaland vágya lenne, és megmentené a lényeket a gonosztól, amely a való világban kelt életre, és beférkőzött a varázslat világába. Hát nem ez elképzelni a legszebb dolog? Ezek mellet mi a gazdagság, a szerelem, a hatalom? Semmi. Ha képzeletünknek akkora hatalma lenne, hogy tényleg meg tudna teremteni egy ilyen világot, és mindenki merne képzelni, sokkal szebb lenne a világ. Most, ha valaki ilyeneket képzel, bolondnak hiszik. Hogyan lehet bolondnak hinni egy olyan val...
Na hát úgy indultam neki, hogy ez a bejegyzés kicsit komolyabb lesz, mint az ezelőttiek, de az utóbbi fél órában rájöttem saját tapasztalat árán, hogy az emberi hülyeség határtalan. Ezt akkor tapasztaltam, mikor elfelejtettem ,hogy erre az oldalra más e-mail címmel vagyok bejelentkezve, s miután fél órán keresztül próbálkoztam, beléptem a Súgóba, hogy hátha találok magyarázatot. Erre fel, a Súgó már eleve hülyének nézi az embert, jogosan. Mivel volt egy olyan rész ahol kitér arra a bejelentkezési problémáknál, hogy "próbáljon meg más e-mail címmel bejelentkezni,  mert az ember néha elfelejti, hogy milyen címmel regisztrált", vagy valami hasonló ehhez. Én meg ezt olvasva fel voltam háborodva, hogy hülyének néz engem ennek az oldalnak a szerkesztője, hát tévedtem.  Na de ez csak egy kitérő volt. Azt vettem észre, hogy a legutóbbi bejegyzéseim mennyire felületesek, úgy néznek ki, mint egy igazi drama queen bejegyzései, miközben én az utóbbi hónapokban annyira megutáltam azt, mi...
Annyira vágyom már egy kapcsolatra. Már 9 hónapja nélkülözöm, és ez rengeteg idő. Szép lassan elfelejtem, hogy milyen randizni,  vagy egy kapcsolatban viselkedni. Amikor voltam Cagebe 2 hete, és kaptam azt az ölelést és puszit, hát el is felejtettem, hogy nekem valaha valaki adott így puszit, és meg ölelt így. A suli utálom, lehet, hogy majd visszasírom a licis éveimet, de most átkozom minden egyes nap. Pedig nem vagyok nyomi, vagy az osztály kiközösítettje, mondhatom magam népszerűnek, és egyedül azok tudnak megsérteni akiket szeretek A legnagyobb álom a NUI Galwayban. Nem lenne annál nagyobb öröm, mint hogy álmaim országában, álmaim városában és álmaim egyetemén legyek egyszerre. Jééé,  apám már megint kiabál lent. Nem értem, hogy amikor a legnagyobb szükségem lenne rá,akkor nincs mellettem. Folyton a telefonján lóg, vagy itthon sincs. pedig annyira boldog voltam a nyár végén, mikor kicsit családként viselkedtünk. Igen, úgy gondolom, hogy augusztus-októberig  volt ...
Rég nem írtam ide. Ma megyünk moziba Beával. Ez jó, mert rég enm voltam. Azon kívül meg Zsolttal semmi új nem történt, néha bulikban összefutunk de semmi új. Szeretnék vele járni de nem akarok. Ez nagy külömbség.  Az új "bajom", vagy hogy is mondjam az az a tiltott dolog, amiért lelkiismeretfurdaláásom van... Most megint elfogott az az feeling ami annak idején.... És csak egy ölelés és egy homlok puszi miatt... Ennyi képes volt engem visszahúzni a múltból...