szívfodrok

 Szétfeszíted határaim, lezárod, aminek nincs helye bennem. messze kergeted démonaim, amiket eddig magam etettem. Álmodni jó veled, de ébren színesebb minden pillanat. Fél téglát dobsz a zavaromra, s ledöntesz vele minden falat. Életté dörzsölöd bennem a sok jót. Félrevezeted a kételyem. Félkészen is egész vagyok, ha benned létezem.             

Ameddig kezed újra arcomhoz ér, amíg testem újra eggyé válik a tieddel, amíg hajamat kisimítod gyűrött arcomból. Csak addig kell legyőznöm a súlyt, ami a lelkemre ereszkedik. Az üres órákban kell erővé formálnunk a szerelem emlékét, amit egymásba simítottunk. Egymás hőseivé válhatunk, ha megtesszük. Szétbombázni a kételyt, lerombolni a falakat, leszedni szívünkről a szorító abroncsot. Rövid percekből kell átszőnünk, a hosszú, őszi csendet. Ünneppé változtatni a hétköznapokat, érzéssé formálni az elhalt emlékeket. Két ölelés között behunyt szemmel, önmagunk árnyékában.