Hópihe
Hideg este volt, mégis a hópelyhek kiengesztelték a rút tél minden bűnét. Senki sem gondolta volna, hogy ez a tél ekkora havat hoz magával. A lány egy újabb hosszú, unalmas vasárnap után elmélázva ült a szobájában, a háttérben lágy zene szólt, s kint a hópelyhek, mintha a dallamra ringatóztak volna le. Néha úgy tűnt, mintha egymásba fonódnának, és ölelkezve szállnának alá, hogy egymás közelébe tegyék meg első s egyben utolsó repülésüket. A lány fejében máris történetek szövődtek a Hópelyhek csodálatos utazásáról, hogy miket láttak, mekkora szélkavalkádba keveredtek, s mikor már mindent veszni láttak, a szél ringatni kezdte őket, szinte simogatta, hisz tudta, a kis hópelyhek élete majdhogynem véget ér, mikor leérnek a földre. Hosszú hét állt a lány háta mögött, nem mondhatta egetrengetően rossznak sem, hisz rengeteget nevetett, "de ami fáj, az fáj", mondogatta magában ma nem először. Kimerültnek érezte magát, utoljára augusztusban érzett így, Azon a napon. Viszont erre nem...