Tánc
„ Verje meg az isten azt az édesanyát, Ki vasárnap este elbocsássa lányát.” Mereven fekszem az ágyon. A simára vasalt ágynemű ránctalan tökéletessége tartja a testem. Lyukas a harisnyám. Cipőben úgysem látszik. Anyám kikopott ruhája épp, hogy eltakarja combjaim. Ő alacsony. Én meg nagy ló vagyok, talán az apámra ütöttem. Ezt sose tudom meg. Szeretem a sötétséget. Anyám beteges rendmániája nem látszik így, csak sziluettek merednek a hold beszűrődő homályában. A konyhában lábosok ütődnek egymáshoz. Keménytalpú papucsok csattognak a padlón, ahogy végtelenszer körüljárják a konyhát. Akár egy rituális szertartás. Minden este ugyanazok a hangok kísérik végig álmatlanságom. Túl sokat gondolkozom az anyámról. Nem érdemli meg, azt hiszem. Kész a kávé. Nem jön el. Gondolhattam volna, hogy csak tréfa az egész. Csörömpölés. Nem. Jön! Hirtelen kopogás nyitja fel a szemhéjamat.Megfagyott csend. Felgyorsul a szívdobogás. Még gyorsabb. Hangok, beszélgetésfoszlány. Anyám...