Tánc

„Verje meg az isten azt az édesanyát,
Ki vasárnap este elbocsássa lányát.”

Mereven fekszem az ágyon. A simára vasalt ágynemű ránctalan tökéletessége tartja a testem. Lyukas a harisnyám. Cipőben úgysem látszik. Anyám kikopott ruhája épp, hogy eltakarja combjaim. Ő alacsony. Én meg nagy ló vagyok, talán az apámra ütöttem. Ezt sose tudom meg. Szeretem a sötétséget. Anyám beteges rendmániája nem látszik így, csak sziluettek merednek a hold beszűrődő homályában. A konyhában lábosok ütődnek egymáshoz. Keménytalpú papucsok csattognak a padlón, ahogy végtelenszer körüljárják a konyhát. Akár egy rituális szertartás. Minden este ugyanazok a hangok kísérik végig álmatlanságom. Túl sokat gondolkozom az anyámról. Nem érdemli meg, azt hiszem. Kész a kávé.

Nem jön el. Gondolhattam volna, hogy csak tréfa az egész. Csörömpölés. Nem. Jön! Hirtelen kopogás nyitja fel a szemhéjamat.Megfagyott csend. Felgyorsul a szívdobogás. Még gyorsabb. Hangok, beszélgetésfoszlány. Anyám keménytalpú papucsa egyre hangosabban kopog. Benyit, és csak bámul rám. Bár nem látom, érzem magamon a félelmet és a megvetést. „Gyere.” Gépiesen mozgok. Az ágynemű még mindig sima és érintetlen. Mintha egy szellem feküdt volna rajta. Óvatosan lépek, lábam alig éri a földet. Ott áll a konyha közepén, és csak néz. Olyan behatóan, hogy félek, minden gondolatomat magába szívja. Mély levegő, mosoly. Anyám rosszallóan rám néz. Lehajtom a fejem. „Elviszem”-mondja és felém mozdul. Anyám, aki amúgy sem bőbeszédű, csak a szemével ellenkezik. Én félek a szemeitől, soha nem mertem belenézni igazán. Anyám még egyszer tesz egy mozdulatot. Talán meg akar ragadni. Beráncigálni a szobámba és rám zárni a reteszt. Vagy magához akar húzni, a mellkasára szorítani a fejem, hogy érezzem, neki is van szíve. Ezt már soha nem tudom meg. A némaság mintha lelassítaná az időt. Elfordulok. Megcélzom a fogast, leemelem a kardigánom. Lehajtott fejjel még mintha hátra akarnék fordulni, majd ráteszem a kezem a kilincsre.

Kilépek a házból. Ő követ engem. Nem csillagos az ég. A hold is csak egy körömnyi folt az éjben. Elindulunk. Megragad, magához húz, beleszagol a hajamba. Alkohol. Nyelek egyet. Mosolygok. Eljött.Tényleg eljött! Most levándorol a keze, megfogja a fenekem. Tetszem neki. Bár kissé kényelmetlen. Szeretném újra a derekamon érezni a kezét, de nem merek szólni.

Megérkezünk. Már sokan vannak odabenn. Már éppen visszafordulnék, amikor körénk csoportosul három férfi. Nevetnek. Kacsintgatnak rám. „Szép fogás”- mondják neki, majd az egyik férfi kitép engem a karjai közül és magával visz a terem kellős közepéig. „Táncolj!”-kiált rám, és már forgat is jobbra, meg balra. Egy másik férfi a kezembe nyom egy jó nagy pohár sört. Én nem szeretem a sört. Valami mélyreható undort érzek a szagától. Most meglátom őt a tömegben. Felém közeledik. Dühös. Elrontottam valamit. Tudtam, hogy nem lehet ennyire tökéletes. Rámnéz, majd a sörös pohárra. „Idd meg”-szól rám fagyos hangon. Próbálok mosolyogni rá, hiszen az összes barátja fröcsköli az alkohollal vegyült nyálat a röhögéstől. Ő viszont csak néz. Számhoz emelem a poharat. „Húzd le egyből. Úgy nem lesz olyan rossz.” Hallgatok rá. Nagynehezen leküzdöm az italt, majd hosszú perceken keresztül azon fáradozok, hogy lent is tartsam. Mindezt aközben, hogy ő megfog, és elkezd táncolni velem. Durván megragadja a csípőmet, és akarata szerint ráncigál.

Szédülök. Újabb ital. Ezt már ő hozza nekem. Rámparancsol, hogy igyam meg. Megteszem. Hogyan kell nemet mondani?

Tánc. Ital. Kezek mindenhol. Nyál. Fájdalom. „Kérlek”- ennyit tudok kipréselni magamból. Torkom ég. Lábamat a cipő véresre töri. Mindenem fáj. Már nem érdekel. Anyámat hívom, de már nem jön ki hang a torkomon. Kitépem magam a szorításából. Éget a kezei nyoma. Szaladok, amennyire csak bírok. Homályosan látok. Hirtelen megbotlok, és elesek. Most jól esik csak feküdni. Nem akarok felkelni többé. Sziluettek tűnnek fel az éjszakában. Nevetés. Egy dühös arc. „Kurva.” Erős ütés az arcomon. Meleg vér buggyan ki a számból.

A fű puhán öleli át a testemet. Behunyom a szemem. Kopott ruhám már nem takarja a combjaim. A cipő.. Elveszett.