szívfodrok

Nehéz dolog ám másnak lenni. S nem utolsó sorban nagy felelősség. Nem zavar ha kinevetsz az ízlésem miatt, hidd el, bennem sokkal bohémebb álmok élnek, mint amit eddig láttál. Tán megbotránkoztatlak véleményemmel néha? Csak önmagamat védem, és azt amit jónak gondolok. Nem vagyok meggondolatlan, mindent azért teszek, vagy mondok mert látom benne a jót. A Jót, amiért mosolygunk, a Jót, ami összehoz bennünket, amiben a béke, és egyben felfordulás lakozik. Az a célom, hogy megtanuld, hogyan kell szeretni. De nem akárhogy, addig nem tágítok, amíg nem tudsz szeretni úgy szőröstül bőröstül. Szeretni magadat, aztán szeretni a családodat, a barátaidat, a kollégádat, aki folyton henceg a hétvégi kalandjaival, de mind tudjátok, hogy semmi sem igaz abból, amit elmesélt, szeretni a szomszéd bácsit, aki folyton zsörtölődik mindenért, de közben, csak szakad szét a szíve, mióta eltemette feleségét. Aztán meg, idővel eljön az idő, mikor megtanulod, hogyan szeress engem. Rémisztő, mi? Hidd el,...

A jó öreg nap már régen fenn volt, a járókelők, mint hangyák nyüzsögtek. A mi főszereplőnk, Kata  ennek ellenére, csak most nyitogatta szemeit, mint az újszülött kiscsibe. Igen, kifejezetten szép látvány volt, ahogy a fehér lepedő átöleli testét, olyan volt, akár az Ólomkatona balerinája, kecses, mégis oly gyengének tűnt. Így is érezhette magát, biztonságban aludt el, az ő féllábú Ólomkatonája karjaiban, de mégis tudta, utoljára ölelik át ezek a karok. Mikor kinyitotta a szemét egyszercsak azt érezte, hogy a hideg átfolyik a testén, de nem fázott, egyedül volt. Az ágynemű még megőrizte az Ő lenyomatát. Ahogy a napfény beszűrődött az ablakon, úgy égette el az éjszaka minden pillanatát. "Felejtsd el"- üvöltötte a Nap, és Katára szegezte haragos tekintetét; "Nincs több kibúvó, kelj fel, és menj haza.". Komor volt a tekintete,sem szánalom, sem düh nem volt benne, csak a valóság. Kata nem bírta tovább, felült, felkapta ruháit és kirohant a szobából. A nappaliba vette az...

Az utóbbi időben nem egy blogbejegyzést fogalmaztam meg, de valahogy a végén mindig kitöröltem. Kezdem a magánélettel. Most valahogy bizakodva nézek a jövő fele, megkezdődik az iskola, többet leszek emberek táraságában, újakat ismerek meg, szerintem minden rendben lesz. Kicsit nehéz volt ez az utóbbi két-három hét, lehet, hogy csak azért tűnt annyira nehéznek mert minden egyszerre jött össze, de a lényeg, hogy mostmár talpon vagyok. A baráti kapcsolataimat meg ápolom, de nem fektetek beléjük túl sok lelkesedést. Nem tudom, hogy a facebook tette, vagy csak egyszerűen ilyen társaságban csöppentem bele, de nagyon kevés baráti kapcsolatom folyik úgymond élőben. Nekem a chatbarátság nem jelent valami sokat, bármennyire kedveljem az illető személyt. Talán ezért is van az, hogy úgy érzem, nem veszítenék sokat, ha elköltöznék majd innen, legfeljebb a család az, ami idekötne. S ha már a költözésről beszélek, hadd említsem meg, hogy azt hiszem, végső döntésre jutottam, és megpályázom az antrop...

Mától hivatalosan is ősz van. Másoknak jelentéktelen, észrevehetetlen dolgok nyugtatnak meg engem s adnak erőt, reményt. Ilyen például az évszakok változása. Amikor meglátom az első, színekben pompázó fát, vagy mikor éjjel nagy szél kerekedik és másnap érzem, hogy valami megváltozott. Beköszöntött valami új, és és örvendek neki. Az apám azt mondta, amíg nem tapasztalom meg a szerelmet, mindig lesz valami, ami hiányzik, egy űr tátong bennem. Az űr megvan, de a változás röpke pillanatában megtelik megnyugvással. Arról is beszélgettem mostanság, hogy nekem ami igazán hiányzik, az a biztonság. Én egy kapcsolattól nem azt várom el, hogy odaadást, szerelmet kapjak, hanem biztonságban szeretném tudni magam valaki ölelésében, nem is tudom hogy írjam le. Azt akarom érezni abban az ölelésben, hogy ő, aki nálam erősebb, okosabb és tapasztaltabb, megvéd, ő egy szilárd pont az életemben. Azt is hallottam már egy baráttól, hogy félek, hogy nem tudnám viszonozni a szerelmet, amit kapok. Van b...

Ígéretet tettem. S ennek is a legnehezebb fajtáját, olyan dolgot ígértem meg, ami rettentően fáj, és úgy gondolom, hogy bár már nem vagyok gyerek, mégis nagyon nehéz feladat. De egy biztos, ígértem, és nem lemondtam. Valahol a szívem mélyén várni fogom az engedélyt, hogy felbontasson ez a kegyetlen alku. Keresem a bűnbakot, bár megtalálnám s elmondanám neki, mennyire kegyetlen és szívtelen velem. A sors furcsa játékokat játszik néha, nem tudni miért. Azt mondják az ígéretek a bennünk való félelemből és káoszból keletkezik. Annyi a kimondatlan szó, de el kell engednem őket az idő szelével. "Viszontlátásra, - mondom, és megyek. Robognak vonatok és életek - Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom, Sohasem tudhatom: Szoríthatom-e még Azt a kezet, amit elengedek."

Eléggé realista tudok lenni én bizonyos dolgokban attól függetlenül, hogy folyton ábrándozok s ki be járkálok az én világom és a való világ között. Viszont fel nem tudom fogni hogy magánélet téren hogy lehetek ennyire naiv és ostoba. Nem az egó beszél belőlem, de könnyűszerrel kaphatnék valakit akivel nem lennének komplikációk, csak együtt lennénk és kész. Ehelyett én a leglehetetlenebb szituációt választom, s mikor evidens módon nem sikerül én nem hogy tovább állnék hanem lejáratom magam. A legelején tudom hogy ez lesz, mégis kínzom magam. Kívülről hisztinek tűnhet,de akár hiszti akár nem, nehéz. Nem egy egetrengető probléma, és ettől függetlenül még megőrzöm a jókedvemet s nem bőgök s érzelmeskedek. De valahova le kellett írjam.

Egy dolgot lassancskán sikerül legyőznöm, az ébren álmodást úgymond. Ahelyett inkább élnem kell, terveket szőni nem bűn, de egyfolytában ábrándozni, hogy mi lehetne, mi lehetett volna stb., na az már veszélyes dolog, tönkreteszi az embert. Sok jó dolog történt velem a nyáron, lényegében semmit sem bánok. Megismertem új embereket, s ezek közül 1-2 igen kedves lett számomra, gondolok itt Andrew-ra, vagy Oszkárra. Pénteken utazom, szerintem az lesz a végső lökés, hogy képes legyek egy még jobb életre. Az utazás mindig segít rajtam. Az igazi álmaimat viszont nem tudom irányítani, ezek néha megolvasszák a jégfalat a szívem körül, mint ma. Nagyon kedves kis álom volt, valóra nem válhat még egy kis része sem, de kedves volt számomra. Van az az eset amikor este fekszünk az ágyunkban, és elképzelünk elalvás előtt egy történetet, hogy majd arról álmodjunk. Néha bejön, de egy olyan álom sem ér fel azzal, amit úgy álmodunk, hogy- fogalmazzak így- nem akarattal álmodunk.

Ezzel kezdődött s egyben fejeződött is be minden anno. Én mégsem voltam képes elengedni azt a jót, amit bár nem sok ideig, de tapasztaltam. Lehetetlen leírni azt az érzést, olyan volt, mint amikor az ember minden porcikájával azt érzi, hogy jó helyen van. Nem tudom sem a gyomorban a pillangókhoz, sem rózsaszín felhőkhöz hasonlítani, ez valami más volt. Senkivel sem beszélhetek már róla, hogy például az éjjel is róla álmodtam. Mostmár mindenki bolondnak tart ezekért a gondolataimért. Talán csak szükségem lenne, bárkitől, egy ilyen fajta komfortra, melegségre, akkor talán elfeledném véglegesen. Mindenkinek az lenne a legjobb.

Az egyik leghősiesebb dolog, amit az ember megtehet a barátaiért, az az, hogy félreteszi érzelmeit, vágyait és ezeket mellőzve ad tanácsot. Minden baráti kapcsolatban van érdek, ez a szomorú igazság, és én igenis kimondom. Viszont amellett ott van a szeretet, a törődés. Elfogadott tény, hogy minden ember hibázik, és tud önzően viselkedni még a szeretteivel is. De ki vagyok én, hogy ezért felelősségre vonjam? Én is hibázok, de még mennyit, ha nem is azzal a személlyel követek el akarva akaratlanul rossz lépéseket, akkor mással. Nyálasan hangzik, de értékelnünk kell szeretteinket, még akkor is ha hibáznak. Nem szabad lelécelünk. Ha valamit utálok, akkor az a gyávaság, megfutamodás. Igaz, én is ezt teszem néha, de én hamar helyrerázom magam. Nagyon vékony cérna választ el néha az összezuhanástól, hogy megint rosszkedvű legyek, és befeleforduló. Ma is feltettem magamban a kérdést, hogy most inkább vonuljak kicsit vissza,s zárkózzak el, vagy inkább tegyem félre azokat amik fájnak, s legyek...

Hihetetlen, de én, aki folyton azt szajkózza, hogy aki mer az nyer, meg bátraké a boldogság, én nem merek előre lépni. S előttem nincs is látható akadály, inkább csak egy láthatatlan fal. Most is, amikor a közeli múltam megrémít és magány tör rám miatta hová menekülök? Hát a távoli múltamba. Jellemző. De az az előnye ennek, hogy a távoli dolgokon már túl vagyok, már csak emlékek, s azokból is csak a jobbik fele. Voltam egy nagyon jó bulin, azelőtt kicsit kiakadtam Mr.Big miatt, s elhatároztam, hogy ha már így áll a helyzet, hogy ő kész elfelejteni engem, akkor én is jól fogom érezni magam. És így is lett, rég éreztem ilyen jól magam s meglepően olyan társaságban akikről nem gondoltam volna, hogy a jövőben bármikor jól tudnám magam érezni velük. De mégis egy szép estét adtak nekem. A bulit követően Zsoltéknál aludtam. Két okból is érdekes volt: az egyik nyilvánvaló, Zsolt a volt barátom, és ha nem is táplálok már iránta olyan érzelmeket, akkor is még új nekem, hogy kedves legyen hozzám ...

   Visszatérek erre a témára újból, mivel lehet, hogy elkövettem azt a hibát, hogy beskatulyáztam az effajta kapcsolatokat. Miért ne lehetne, hogy csupán jól érezzük magunkat azzal a fiúval, mintha vele együtt a kor, az idő eltűnne?   Azt hiszem, az volt a hiba, hogy csak külső szemlélőként elemeztem az ilyen kapcsolatokat, ám ez nagy hiba, ha már írok dolgokról, úgy illik, hogy minél jobban belefúrjam magam a témába. Most sem érzem úgy, hogy elegendő információm lenne a témában, de azért belevágok újra az elemzésbe.Kati barátnőm faggatása után rájöttem, hogy végülis manapság a korhatárok is annyira összemosódtak, hogy ha nem lenne idő,életkor, hanem csak élnénk, fel sem tűnne a pár év különbség. Másrészt egy fiatal fiú még nem ment át annyi mindenen, még csak most csöppent bele az igazi életbe,és élvezi azt. Mindazonáltal egy nála idősebb lánnyal sokkal jobban bánik, mivel a lány ezzel őt fennebb emelte, hogy leállt vele, és ezért nagyon hálás tud lenni. Így a pasi bold...

Ma szintén egy népszerű témáról fejteném ki a véleményem: a szakítás egy fajtájáról, a gyávaságból, feladásból kiinduló szakításról. Ahhoz hasonlítanám, mintha Rómeó beijedt volna és Júliát ott hagyta volna a pácban. A férfiak ahhoz képest, hogy az erősebb nemnek mondják magukat, e helyzetben igencsak gyávának tűnnek. Egy nőben sokkal nagyobb általában a kitartás és a bátorság ha egy férfihez vonzódnak. Még a legmorálisabb,legracionálisabb elvű nőt is fenyegeti az a veszély, hogy mindent megtenne egy férfiért, hogy együtt legyenek. A férfiak pedig ebben nem azt látják meg, hogy a nők mennyire kedvelik őket, és ez milyen jó érzés, hanem azt, hogy a szabadelvűségüktől megfosztják őket ezzel. Ha egy férfi szeret, vagy csupán vonzódik egy nőhöz, és hirtelen akadályba ütközik, nem vállalja a kockázatot. Előnyükre írható, hogy legtöbben kiválóan leplezik az érzéseiket, már-már annyira, hogy bele is feledkeznek, hogy mit éreztek a nő iránt. A férfi tisztában kell legyen azzal, hogy...

Mai bejegyzésemben egy olyant témát boncolgatok, ami szinte napi téma barátnők körében, s a vélemény erről megoszló. Magam is a saját véleményemet erről a témáról 24 órán belül megcáfoltam.  Romantikus piknik a parton csillagokat nézve, közös vacsora készítés, ágyba reggeli, romantikus hétvége egy eldugott kis helyen, bevásárlóközpontban megismerni a nagy őt, és még folytathatnám a listát ugyebár. Mindenkinek ismerős gondolom. Ha ezek jönnek szóba a legtöbb nő egyből legyint és elintézi egy annyival, hogy "álmodj szépeket". A romantikus filmek jól ismert összetevői. Egy nap Timi barátnőmmel beszélgetve az a mondat hagyta el a számat, hogy bárcsak New Yorkban, Budapesten, vagy valami nagyvárosban laknék, mert ott ezeknek a véletlen ismeretségeknek, és romantikus lehetőségeknek nagyobb az esélye. Elgondolkodtam azon, hogy tényleg csak a nagyvárosi nőknek van esélye az ilyen filmbeli jelenetekre? Hogy a "kisvárosi" nők romantikája halálra van ítélve és felszínessé vá...

Everybody has pieces left of dreams, And corners of destroyed life, Everybody has sought something one day, But everybody hasn't found it http://lyricstranslate.com

Az ismeretségi köröm párválasztási igénye nagyon különbözik, emiatt kezdtem el azon gondolkodni, hogy ki mit vár el a pasiktól. Vegyük a mostanában legmeglepőbb és egyre gyakrabb jelenséget, amikor a barátnőim 2-3, sőt akár 4 évvel fiatalabb fiút választanak maguknak. Sokáig nem tudtam megérteni ezt, hogy miért kell egy lánynak egy éretlenebb fiú, nem hittem, hogy túl nagy biztonságot, szeretetet tudna nyújtani. Álmatlan pillanataimban azonban megkaptam a választ. Minél fiatalabb egy pasi, annál ragaszkodóbb, annál egyszerűbb, könnyen meg lehet fejteni, és rá lehet jönni már az elején, hogy miként kell kezeljük őket. Ezek a lányok, akik ilyen fiúkat választanak, vagy belefáradtak abba, hogy próbáljanak megfelelni egy pasinak, vagy pedig csak egyszerűen ők akarják uralni a terepet. A mai nők között az a bizonyos ártatlanság, a sebezhetőség már nem divat. Mindenki túl akar járni a férfiak eszén, mintha ők egy legyőzendő fél lennének a világban. Pedig butaság. Ha egy nő szenved egy f...

Annyira naiv és önző vagyok. Pedig nem jellemző rám az önzőség, de most mégis annyira vágyom a törődésre, a szeretetre, arra ami kizökkent engem és boldoggá tesz, hogy nem tudom más érdekeit nézni, vagyis tudom, mert minden egyes nap benne van az, hogy másképp kéne cselekednem, de egyszerűen nem tudok lemondani.Az a célom, hogy valahogy megoldást találjak, vagyis a lehetetlent akarom véghezvinni. A tanulmányi eredményeim az utóbbi hónapokban sokkal jobbak lettek, lehetnének jobbak is, és ez zavar, de átlagban erre is büszke vagyok.Valaki felhívta a figyelmemet arra, hogy eléggé rosszul állok hozzá a jövőmmel kapcsolatos dolgokhoz. Nem azt nézem, hogy mit szeretnék csinálni, hanem hogy miben lennék jó, miközben nem azt kell választanom amiben jó vagyok és majd megszeretem, hanem azt válasszam amit szeretek és abban jó legyek. Annyira azt néztem az utóbbi időben, hogy miben lehetek jó, hogy már azt sem tudom mit szeretnék, vannak bennem elképzelések,de konkrét választ nem vagyok képes a...

I've got a tight grip on reality But i cant Let go of what's in front of me here I know you're leaving In the morning, when you wake up Leave me with some proof its not a dream Ennyit mára,aztán nem tudom..

Na ez a mai napra tökéletesen talál!:)

Nagyon nehéz valakit pótolni, sosem gondoltam volna, hogy ennyire kipróbál majd engem ez a dolog. Az én esetemben, egy teljesen új környezettel, valamint egy tőlem szokatlan kalanddal próbálom pótolni őt. A tapasztalatom pedig az, hogy ha néha bele is feledkezek abba, hogy miért teszem amit teszek, és ki is vagyok valójában, mindig ráébredek, hogy nem csak őt pótolom ezzel, hanem önmagamat adom fel, akivé oly nehezen sikerült visszatornásznom magam. Nem érzem természetesnek még ezt az egész változást körülöttem,és nehezen is tudom feloldani a bennem levő feszengést, jobban mondva azzal oldom fel, hogy olyanná válok,aki nem vagyok. És mindez tőle indult ki, aki iránt nincsenek is valós érzelmeim, inkább csak egy meg nem szűnő vonzalom, ami hajt, hogy újra nőként nézzenek rám és biztonságban érezzem magam,ahogy még soha előtte.

Amikor próbálok megfelelni a társadalomban, pl. a családomnak, és akárhogy próbálkozok jó irányba haladni, mindig találnak valamit amit rosszul csináltam, amiért hibás vagyok, azon gondolkodom, hogy ennyire rossz természetű vagyok, hogy a végén csak oda jutok, hogy kiakadok s kiabálok, vagy csak ennyire nem vevődik észre a megfelelésért való vágyam? Úgy érzem magam, mint 1 kicsi gyerek aki akar büszkélkedni valamivel, s a végén úgyis lehordják és ilyenkor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne haragudjak, hogy ne akadjak ki,de van mikor nem megy. Sokmindent elszúrok, de az, hogy én ennyire ott akarok lenni a mindennapjaikban, szerintem nagy lépés a részemről.  Magánéletben is majdnem ugyanez a helyzet. Volt egy valaki, akinek meg akartam felelni,akivel jól éreztem magam, és azt hittem sinen vagyok, és boldog is voltam. Aztán bumm, hirtelen vége szakadt. Most is ő az aki kell, és hiányzanak azok a percek amiket vele töltöttem, de tovább kell lépnem, mert megígértem, hogy továbblépek. ...

Nem is tudom, hol kezdjem. Szép lassan lejár a suli,meleg van végre. Megkaptam a kutyát, ami kicsit teher, mert senkivel nem tudok együtt élni egy helyen sokáig, nem hogy egy kutyával. De szegény ügyes kutya, s nem érdemli meg, hogy lemondjak róla ilyen hamar. Kicsit frusztrált is vagyok valamitől az utóbbi pár napban. Nem tudom, minden az idegeimre megy hamar. S az se segít sokat, hogy valamiért itthon is olyan kirekesztettnek érzem magam. Szeretnék beszélgetni, meg jóban lenni, de nem tudom. Valami megváltozott úgy pár hét leforgása alatt, s nem tudom mi. Viszont nagyon várom a nyarat, mert tudom, hogy ez az  utolsó olyan nyaram ami után még suli jön és ki akarom használni 12. osztáy előtt. Szép lassan már mindenki fáraszt a szingliség miatt, pedig nem tehetek arról, hogy csak egy valaki iránt érzek vonzalmat, a többi fiú ismerősömön csak ügy átnézek, nem tudom miért.

Jelenleg az esik kicsit rosszul, hogy annak nem mondhatom el, hogy mi bánt akinek a legjobban ki szeretném végre önteni a szívem. És ez egy nagyon érdekes érzés tőlem, mivel velem tényleg rengeteg minden történt, meghökkentő sztorik, de tényleg. És akkor nem volt szükségem, hogy elmondjam, csak az érdekelt, hogy jaj milyen rossz nekem, és nem kértem volna segítséget soha. Rossz világban élünk, olyan dolgok történnek meg az emberrel, ha nem elég tapasztalt vagy elővigyázatos, ami kemény lelki traumákat okozhat a későbbiekben. De most nem épp ilyesmiről van szó, ez más fajta probléma, ez az a tipikus mézesmadzag eset, csak kicsit drámaiabban. Ez a helyzet nem olyan amit akárkinek elmondhatok, de nem is az amit magamban olyan könnyen megoldhatok, bár már le van játszva ez a menet, csak épp félidő van, s nem tudom elfogadni a vereséget, mert én a leglehetetlenebb helyzetekben is hinni akarom, hogy van egy jobb út, az a bizonyos arany középút amit mindenki annyira keres. Az bánt, hogy egyed...

Úgy döntöttem, hogy ma idézgetek egy-két dolgot, rávetítve az életemre. Így talán jobban tudom magyarázni amit érezek. 1.  "Tudod, a bátyám egyszer azt mondta, semmi sem számít igazán, amit a "de" előtt mond ki az ember." Nagyon szeretném, ha ez a mondat tényleg igaz lenne, de csakis az álmodozók hiszik ezt. Én nem álmodozni, hanem cselekedni akarnék, ám nem lehet. Ahányszor én használom a "de" szócskát, sokat segítene ha mások is azt akarnák hinni, hogy a "de" előtt kimondott szavak nem számítanak, de sajnos ez nincs így. 2. "Ebből tudhatod, hogy valaki igazit találtál: amikor egy (...) büdös szót se szóltok egy percig, és jól esik a közös hallgatás." Igen, némely helyzetben sokkal megnyugtatóbb a hallgatás, olyan békét fon az ember köré amiből legszívesebben soha nem lépne ki. 3. "Amikor feladod az álmodat, csak akkor jössz rá, hogy mennyire nehéz újrakezdeni, ezért bemeséled magadnak, hogy nem is akarod. De mindig o...

Ezt mindenkinek ajánlom akit szeretek és megbántottam valaha.

„A barátaim bíztattak, hogy minden jóra fordul ezekkel a tetvekkel, mert más lány is összejött már ilyen tetűvel, majd a tetű feleségül vette és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ám ez a kivétel, csakhogy mi a szabály vagyunk, nem a kivétel.” -Nem kellesz eléggé- Ez a film jórészben jellemez engem. Olyan ember vagyok, aki nagyon ritkán érzi azokat a bizonyos "pillangókat" a gyomrában, Zs. óta ma éreztem először azt, hogy olyannyira elhagy az erőm, hogy le kell ülnöm. Ez nálam azért nagy dolog, és az is nagy dolog, hogy mertem kezdeményezni, hiszen én alaphelyzetben nem fordítok sok figyelmet arra, hogy valakit "behálózzak". Most mégis azt teszem, de hogy mire várok, azt nem tudom. Emlékszem pontosan arra a pillanatra, mikor éreztem, hogy ez az egész megszakadt. Persze fel tudok hozni 1001 okot, amiért azt mondjam, hogy tényleg nincs miért próbálkoznom stb. , kifogásokat bárki bármilyen helyzetben fel tud hozni, de én nem ilyen vagyok.  Lehet, hogy mindent agyo...

Tegnap kimentem este Pappyval, eredetileg Jazzbe készültem, de aztán jobbnak láttam, ha inkább csak beszélgetek egyet s majd hazamegyek.Nagyon jól sikerült az este, rengeteget kacagtam végre. Na és persze el tudtam valakivel beszélni az összes bajomat, és ha nem is megoldásokat, de segítséget kaptam a dolgok megoldásában. Végülis arra jutottam, hogy mindenképp szembe kell, hogy nézzek a dolgokkal, még ha félek is az utána való történésektől. Ez a hétvége, ha minden jól megy, olyan családi hétvége lesz, persze csak úgy mértékkel. Jó lett volna sátorozni menni, tényleg nagyon régóta szerettem volna, de Bea miatt nagyon elment a kedvem tőle. Remélhetőleg jó lesz Vármezőn is, nagyon remélem, hogy nem fogok unatkozni. A suliban megtanultam pókerezni, jól esett, hogy Mesi és Réka látva, hogy nem vagyok valami jól, befogadtak a társaságukba. Timikével is most egyelőre minden oké, meg tudjuk beszélni a dolgainkat, és azért kell egy barátnő is nekem, elvégre én is lány vagyok. Mostanában hih...

Mindenkinek boldog húsvéti ünnepeket meg minden szépet s jót kívánok. Egy ideje nem írtam ide, ez meg azért volt, hogy kicsit ülepedjenek le a dolgok bennem.  Egy olyan finom vegyes időszakom volt mostanság. Bár a rossz dolgaim régiek, viszont intenzívek. A jó dolgok meg feltöltenek, és erre koncentrálok. Most is kitartok amellett az elvem mellett, hogy egy esetben lehet kitartani egy ügy mellett, ez pedig a következő. Mindenre tudunk felhozni okokat, hogy miért ne tegyük. De ha csak egy nyomós okot találunk, amiért azt akarjuk csinálni, akkor minden negatívum háttérbe kell hogy szoruljon, arra kell koncentrálni, hogy miért igen. Furcsa ezt az én számból hallani, azok után főleg, hogy ezt az elvemet mennyi problémámon kipróbáltam elméletben, olyanon is, amire legszívesebben csak olyan okokat találnék ki, hogy miért ne tegyem. De ez nem én lennék, annak ellenére, hogy a blogomból egy negatív embernek tűnök ki, nem egészen ez az igazság. A blogomat arra használtam, hogy habár csak...

Nem lesz a mai hosszú bejegyzés, mivel itthon voltam nagyrészt.  Bob Marley mellett gondolkodom megint arról, hogy hogyan orientálódjak a továbbiakban, úgy érzem minta egy láthatatlan nyomás nehezedne rám sokfelől. Olyan kimondatlan elvárások az emberektől. Így vagyok a rendezéssel is például. Tudom, hogy az is egy nagyon érdekes dolog, de valahogy tudom, hogy ha tegyük fel megírnék egy darabot, és előadnák, titokban másra vágynék, hogy nekem is tehetségem legyen a színész mesterséghez, vagy hogy inkább mentem volna antropológusnak és elveszett kultúrák után kutatnék akkor.

 Úgy esett, hogy töri versenyre küldtek engem, és még Beát és két osztálytársát. Rengeteget tanultam erre a versenyre, hiszen ez már nem csak rólam szólt.  Hétfőn reggel el is indultunk, felszálltunk a buszra, és kissé meglepve vettem észre, hogy több, mint harmincan voltunk, és ebből csak mi négyen voltunk pedások, a többi bolyais és refis. Dehát na, toleráns ember vagyok, legalábbis nagyon próbálok az lenni, és megpróbáltam minél jobban nem figyelembe venni néhány ember viselkedését. Egy nagyon hosszú és unalmas út után oda is értünk, hát nem volt egy luxusszálló, de én nem vagyok válogatós, egyedüli ami zavart, az a  környék. Mindentől messze volt. Lepakoltunk, és úgy döntöttünk elindulunk valamerre.  A Tescot szerencsésen megtaláltuk, ám úgy gondoltuk, kicsit tegyük izgalmasabbá az estét és menjünk tovább. Megálltunk kérdezősködni, meg is ismertünk egy fiút, a neve Sanyi, és csak annyit tudok róla, hogy a Tescoban dolgozik. Ő útbaigazított, elvezetett minket eg...

A élet olyan, amilyenné alakítod. Én rengeteget forgatom a kártyáim, hogy valahogy legyen egy közepesen átlagos életem. Lekéstem már arról, hogy exkluzív licis éveim legyenek, hogy úgy mondjam. De nem is vagyok oda való. Majd jön az egyetem, valahol. Rengeteget várok el ezektől az évektől. Legyenek büszkék a szüleim rám, kapjam meg a baráti köröm, sikerüljön megtaláljam azt, amit igazán szeretek. Na de addig van még másfél évem. Ha most előkerülne egy gazdag rokon, egy lelkes fiú, vagy bárki, aki felajánlaná, hogy máshol folytassam az iskolát, nem is gondolkoznék, tüstént csomagolnék. Ám én nem tartozok azok közé az emberek közé, akikkel megtörténhet bármi. Így hát nem maradt más, mint hogy résen legyek, és kapjak minden jó alkalmon. Ennyit erről. Következő téma, amiről nem szeretek beszélni, ám épp ideje. Két valaki van az életemben, akiért megdobban a szívem, nem szeretem őket, csak, hogy is mondjam, egyszerűen megdobogtatják a szívemet. Az egyikről majdnem semmit nem tudok, nem is...

Nagy különbség van aközött, hogy az ember él a pillanatnak, vagy, hogy csak tengődik egyik napról a másikra, és visszafolyt mindent magában. Mikor pedig úgy érzi, hogy valakinek el kell mondania mit érez, vagy végig sem hallgatják s már másra figyelnek, vagy hiába hallgatják végig, használható választ nem kap az ember. Vannak pontok amikor felállunk és azt mondjuk, hogy igen, szükségem van  barátokra! Álljon fel az aki annak tartja magát,rángasson el mindenhova ha akarom ha nem, segítsen a problémáimat megoldani, még akkor is ha azt mondom, hogy nem kell. Legyen ott mellettem amikor csak esélye nyílik rá! Ha nincs ilyen, akkor jön a B-terv. Ami egyeseknek gyávaság, másoknak az az új és boldogabb élet kezdete, az elfutás. Megtehetem, csak naiv ember vagyok, és azt mondom "csak még egy esélyt". Még egy esélyt a barátoknak, a párkapcsolatnak, a családnak.... Csak egy utolsó esélyt.. Kihasználja valaki, vagy csak azt hiszi, hogy használja, közbe áá dehogy? A türelmem véges. És eg...

Eddig sem voltam jó véleménnyel "szeretett" országom felé, na de most, teljesen megszégyenítve érzem magam.  Mindez az X-Fakor Marosvásárhelyi látogatásából indult ki. Én is elmentem a Promenadaba, mert, hogy szeretem a Vastag testvéreket meg Vecát. Összegyűlünk jópáran, megsaccolni nem tudom, mert nem vagyok valami jó benne, de azért voltunk ott elegen. Szerencsémre első sorban kaptam helyet, és ennek nagyon örültem, egy darabig. Amikor megjelentek Vecáék, a tömeg extázisba esve kezdett visítozni, lökdösődni, többek között engem szétnyomni. Na de mondjuk még ez is várható volt. Ám amikor szépen megmondták, hogy 2-3-assával lehet felmenni a színpadra és aláírást kérni, meg képet készíteni,és ezzel ellenben a tömeg kikelt a képéből, gyerekek ugráltak fel a színpadra, ide oda ráncigálták őket, az már sok volt. Persze ők tűrték egy darabig, de 20 perc után elmentek, és még kimenetelkor is mindenki rájuk volt mászva, futottak utánuk, mint az őrültek. Én személy szerint nagyon szé...

Ezzel a címmel írtam meg életem egyik lehetőségét, hogy önértékelésem kicsit megnőjön. Mondhatni életem egyik legnagyobb lehetőségének is. Lelkiismeretesen dolgoztam rajta, mivel fontos volt nekem, mind abból a célból, hogy a szalagavatóra egy jó műsort hozzak létre, mind azért, hogy az önértékelésemet kiemeljem a mélyből. Ám a lélekromboló személyiségek mindezt szabotálták, valahogy átéreztem minden olyan történelmi hős sorsát, akik valami újat akartak adni a világnak, a világ viszont nem kért belőle.  Jelenleg nem vagyok kiborulva emiatt, viszont rettenetesen csalódott vagyok, egyrészt nem tudom, hogy vajon én vagy a világ az őrült, másrészt meg csalódtam azokban az emberekben akikben hittem, bíztam. Valamiért úgy gondolom, hogy más országokban mindez nem esett volna meg, mivel ott a fiataloknak több lehetőséget adnak, hogy rátaláljanak azokra az emberekre, arra a hobbira, hivatásra, amit szeretnek és megfelel nekik. Itt valahogy korlátozzák a diákokat, beledugják szűk kategór...

Eléggé elhanyagoltam a blogírást az utóbbi időben. Végülis, nem tudtam hogyan írjam le azokat a dolgokat, amik bennem kavarognak. Sok dolog van, amit igazságtalannak tartok a világban, de mostanában az egyik ilyen dolog, amit nem értek, az az, hogy miért van az, hogy az embereket nem csak vagyonuk, és társadalmi álláspontjuk különböztetik meg egymástól, hanem ezek által az is, hogy kinek mire van jogosultsága. Gondoljunk bele csak abba, hogy egy bírónak joga van halálra ítélni bizonyos embereket, akik talán nem is bűnösök, és ha egy egyszerű ember gyilkol, például azért, mert az áldozat egy alattomos gazember, akit nem tudott elítélni a hatóság, akkor itt már bűnnek számít a ítélkezés életek fölött. Durva példa, de jogosan merül fel bennem a kérdés. Mi a különbség a bíró és a másik ember között? Ugyanúgy emberek.  Az életemre is rá tudom vetíteni ezt a példát. Ott van P., már legalább fél éve uralkodik rajtam, és nem tudok talpra állni. Olyan érzés,mint mikor ki akarsz mászni ...