Világbékét álmodtam. Békét a világban, békét az emberekben. S mikor a hitem fogyni látszott, akkor varázslatban hittem, hogy talán úgy megtalálom az egyensúlyt, a lelki békét. Hittem sorsban, Istenben, reményben, végzetben, napistenben, Allahban, Buddhában, jószándékban, környezetvédelemben, orvostudományban, politikában, technológiában, pszichológiában, filozófiában......Most önpusztítást látok. Rakétákat a levegőben, önpusztító fegyvereket a kézben, butító találmányokat, egészségtelen, káros termékek gyáraiból kiáramló, mindent beterítő füstöt. Látok még depressziót, fájdalmat, szomorúságot is. Sok a beszéd. Kevés az igazság. Talán nem is ismerjük már e szónak az értelmét. Persze, ott a tiszta, őszinte öröm is. Mindenki szeme előtt és lelkében ott van. De csak addig, amíg az önpusztító világ nem nyeli el még egy áldozatát. Éhes vagyok. Kimegyek a boltba, veszek magamnak egy kiflit. Abban a pillanatban egy távoli országban összeesik egy kisfiú az éhségtől. Nem volt pénzük ételre. Ugy...
Népszerű bejegyzések ezen a blogon
Néma
Elfáradtam. Mohòn kanalazom be az ételt. Talán eltömi a nyelôcsövem. Leszorítom a szemhèjam. Bennmarad az ôrület. Ma nyerni akarok így vagy úgy. Nem számít a boldog vég. Az ôrülteknek amúgy sincs olyan. Nèha befekszem majd hozzád, persze. Szètrakom a lábam. Kirakom a szívem. Ha eltöröd, majd besöpröm a darabokat a mellkasomba. S mikor már elgyengül a lelked a sok òlomdarabtòl, majd kirakòsat játszunk egy augusztusi éjszakán, a szabad èg alatt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése