Néma

Jelenleg az esik kicsit rosszul, hogy annak nem mondhatom el, hogy mi bánt akinek a legjobban ki szeretném végre önteni a szívem. És ez egy nagyon érdekes érzés tőlem, mivel velem tényleg rengeteg minden történt, meghökkentő sztorik, de tényleg. És akkor nem volt szükségem, hogy elmondjam, csak az érdekelt, hogy jaj milyen rossz nekem, és nem kértem volna segítséget soha. Rossz világban élünk, olyan dolgok történnek meg az emberrel, ha nem elég tapasztalt vagy elővigyázatos, ami kemény lelki traumákat okozhat a későbbiekben. De most nem épp ilyesmiről van szó, ez más fajta probléma, ez az a tipikus mézesmadzag eset, csak kicsit drámaiabban. Ez a helyzet nem olyan amit akárkinek elmondhatok, de nem is az amit magamban olyan könnyen megoldhatok, bár már le van játszva ez a menet, csak épp félidő van, s nem tudom elfogadni a vereséget, mert én a leglehetetlenebb helyzetekben is hinni akarom, hogy van egy jobb út, az a bizonyos arany középút amit mindenki annyira keres. Az bánt, hogy egyedül kell megvívnom ezt a csatát, mert aki kéne, az nincs mellettem, akinek elmondanám annak nem tudom kiadni mindezt, és akinek meg elmondhatom, annak hiába mondom, mert nem szolgálhat olyannal ami segítene. Valahogy lesz, valahogy mindig lesz, szerintem ahhoz képest, hogy milyen természetű vagyok, elég jól túl tudok lépni a problémáimon. Bízok magamban, és ez nagy szó.