„A barátaim bíztattak, hogy minden jóra fordul ezekkel a tetvekkel, mert más lány is összejött már ilyen tetűvel, majd a tetű feleségül vette és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ám ez a kivétel, csakhogy mi a szabály vagyunk, nem a kivétel.” -Nem kellesz eléggé-


Ez a film jórészben jellemez engem. Olyan ember vagyok, aki nagyon ritkán érzi azokat a bizonyos "pillangókat" a gyomrában, Zs. óta ma éreztem először azt, hogy olyannyira elhagy az erőm, hogy le kell ülnöm. Ez nálam azért nagy dolog, és az is nagy dolog, hogy mertem kezdeményezni, hiszen én alaphelyzetben nem fordítok sok figyelmet arra, hogy valakit "behálózzak". Most mégis azt teszem, de hogy mire várok, azt nem tudom. Emlékszem pontosan arra a pillanatra, mikor éreztem, hogy ez az egész megszakadt. Persze fel tudok hozni 1001 okot, amiért azt mondjam, hogy tényleg nincs miért próbálkoznom stb. , kifogásokat bárki bármilyen helyzetben fel tud hozni, de én nem ilyen vagyok. 
Lehet, hogy mindent agyonboncolgatok,  és nem tudom olyan jól megjátszani magam de legalább hiszek abban, amit teszek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Néma

Testek