Tegnap kimentem este Pappyval, eredetileg Jazzbe készültem, de aztán jobbnak láttam, ha inkább csak beszélgetek egyet s majd hazamegyek.Nagyon jól sikerült az este, rengeteget kacagtam végre. Na és persze el tudtam valakivel beszélni az összes bajomat, és ha nem is megoldásokat, de segítséget kaptam a dolgok megoldásában.
Végülis arra jutottam, hogy mindenképp szembe kell, hogy nézzek a dolgokkal, még ha félek is az utána való történésektől.
Ez a hétvége, ha minden jól megy, olyan családi hétvége lesz, persze csak úgy mértékkel. Jó lett volna sátorozni menni, tényleg nagyon régóta szerettem volna, de Bea miatt nagyon elment a kedvem tőle. Remélhetőleg jó lesz Vármezőn is, nagyon remélem, hogy nem fogok unatkozni.
A suliban megtanultam pókerezni, jól esett, hogy Mesi és Réka látva, hogy nem vagyok valami jól, befogadtak a társaságukba. Timikével is most egyelőre minden oké, meg tudjuk beszélni a dolgainkat, és azért kell egy barátnő is nekem, elvégre én is lány vagyok. Mostanában hihetetlenül igyekszem, hogy minél jobban nőnek nézzenek és ne kislánynak, de azért tudom a szívem mélyén, hogy nagy hülyeség, amit csinálok. Én úgyis én maradok, senki és semmi nem tudna azon változtatni, hogy mennyire "végletes" természetű vagyok, bennem van az érettség is nagyobb mértékben mint a korombeliekben, de azért ott él bennem a gyermek,és az nem is fog kimúlni.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése