Budapest-tavasz

 Úgy esett, hogy töri versenyre küldtek engem, és még Beát és két osztálytársát. Rengeteget tanultam erre a versenyre, hiszen ez már nem csak rólam szólt.
 Hétfőn reggel el is indultunk, felszálltunk a buszra, és kissé meglepve vettem észre, hogy több, mint harmincan voltunk, és ebből csak mi négyen voltunk pedások, a többi bolyais és refis. Dehát na, toleráns ember vagyok, legalábbis nagyon próbálok az lenni, és megpróbáltam minél jobban nem figyelembe venni néhány ember viselkedését. Egy nagyon hosszú és unalmas út után oda is értünk, hát nem volt egy luxusszálló, de én nem vagyok válogatós, egyedüli ami zavart, az a  környék. Mindentől messze volt. Lepakoltunk, és úgy döntöttünk elindulunk valamerre.
 A Tescot szerencsésen megtaláltuk, ám úgy gondoltuk, kicsit tegyük izgalmasabbá az estét és menjünk tovább. Megálltunk kérdezősködni, meg is ismertünk egy fiút, a neve Sanyi, és csak annyit tudok róla, hogy a Tescoban dolgozik. Ő útbaigazított, elvezetett minket egy Burger Kinghez. Ott vettünk kaját, majd elindultunk vissza a kollégiumba, ám ekkor találkoztunk a bolyaisokkal, akik valami kocsmába mentek. Velük tartottunk, de hamar meguntuk és eljöttünk onnan. A szobában megettük a kaját, majd lefeküdtünk aludni, mert hulla fáradtak voltunk és másnap verseny.
 Másnap reggel városnézni indultunk, ami nagyrészt a buszban folyt, két helyen szálltunk le, a Hősök terén és a Citadellán. A Hősük terénél rengeteg turistával találkoztunk, köztük a legaranyosabb olasz fiúval akit valaha láttam, és két spanyol fiúval akik még fényképet is akartak velünk készíteni. Ezután visszamentünk, még aludtunk egyet és átismételtük a tanulni valónkat, majd elindultunk a versenyre. itt végre találkozunk a tanárunkkal, akit addig nem láttunk csak azelőtti délután. A versenyen volt egy fiú, később kiderült, Balázsnak hívták, és nekem nagyon megtetszett. Amúgy a verseny nagyon jól sikerült, negyedikek lettünk, és ez nagyon jó eredmény, mind a 8 bolyais csapatot legyőztük, és Románia szinten 2.-ok lettünk. Kitaláltam, hogy a verseny után menjünk be a központba, de persze titokban, mivel a töri tanár kiherélt volna ha megtudja. Így is tettünk, ahogy vége lett a versenynek, mi futottunk a metróállomáshoz. Amikor odaértünk, nem voltunk biztosak abban , hogy merre kell mennünk, ezért én elővettem a térképet. Odajött egy fiú, Janó, és megmondta merre kell menni. Aztán kiderült, hogy ő is arra megy, így együtt mentünk a metrózás után is, nagyon kedves volt. Idegenvezetést is tartott nekünk, és hogy ne tévedjünk el, tovább is kísért, mint ameddig ő kellett volna menjen. Nagyon szép város Budapest, egyszerűen imádtam sétálni az esti fényekben. Elérkeztünk a Westendbe, ott ettünk, ittunk, majd elindultunk vissza.
Visszafele a metrón nagyon érdekes dolog történt, megismerkedtünk két francia fiúval, egyetemisták voltak, és ők is csak két napja voltak a városban. Beszélgettünk a metrón, majd mikor kiszálltunk, azt vettük észre, hogy nem tudjuk hol vagyunk. Elővettem a  térképet, és a franciák segítségével valahogy megtaláltuk az utat. Elkísértek egészen a kollégium utcájáig, és addig beszélgettünk velük. Amikor már azt hittük, véget ért az esténk, megpillantottam egy kis csapatot, na és ki integetett felénk? Balázs.
 Visszaintegettünk és én elkezdtem feléjük futni, mire Beáék is. Meghívtak kocsmázni, hát velük is tartottunk. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, az estém már-már tökéletesnek látszott. Még egy afgán fiú is velünk volt. Azt hiszem nem éreztem senkivel olyan jól magam, mint akkor velük. Kicsit újra úgy éreztem, hogy jól vagyok, hosszú idő óta. Ennek pedig Balázs is nagy része volt,de nem mutattam ki, mert nem vagyok olyan.
Ám persze happy endinget valahogy nem sikerül írnom, nem vagyok én az a lány aki úgy tud flörtölni a fiúkkal, hogy azoknak elcsavarja a fejüket, nem fogok lealacsonyodni, sem semmi. Balázstól sem akartam én sem egyéjszakás kalandot, sem távkapcsolatot, csak egy csókot, egy ölelést, vagy valamit. Egy jó befejezést, egy emléket. Engem nem várt egy fiú sem haza. Nekem csak ez volt..

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Néma

Testek