A élet olyan, amilyenné alakítod. Én rengeteget forgatom a kártyáim, hogy valahogy legyen egy közepesen átlagos életem. Lekéstem már arról, hogy exkluzív licis éveim legyenek, hogy úgy mondjam. De nem is vagyok oda való. Majd jön az egyetem, valahol. Rengeteget várok el ezektől az évektől. Legyenek büszkék a szüleim rám, kapjam meg a baráti köröm, sikerüljön megtaláljam azt, amit igazán szeretek.
Na de addig van még másfél évem. Ha most előkerülne egy gazdag rokon, egy lelkes fiú, vagy bárki, aki felajánlaná, hogy máshol folytassam az iskolát, nem is gondolkoznék, tüstént csomagolnék. Ám én nem tartozok azok közé az emberek közé, akikkel megtörténhet bármi. Így hát nem maradt más, mint hogy résen legyek, és kapjak minden jó alkalmon. Ennyit erről.
Következő téma, amiről nem szeretek beszélni, ám épp ideje. Két valaki van az életemben, akiért megdobban a szívem, nem szeretem őket, csak, hogy is mondjam, egyszerűen megdobogtatják a szívemet. Az egyikről majdnem semmit nem tudok, nem is tudja, hogy a világon vagyok. Rendkívül jóképűnek és stílusosnak tartom. Dehát még a nevében sem vagyok biztos, és félek megszólítani őt. A másik pedig egy olyan valaki, akit ismerek, ritkán látom, de hamar kiismertem. Csodásan éreztem magam utolsó találkozásunkkor, viszont rengeteg ellenérvet tudnék felhozni még abban az esetben is, ha kölcsönös lenne a vonzalom. És nem is ez a legnagyobb baj, én nem szoktam reálisan gondolkodni, ami néha jól fog s néha nem. Hanem inkább rajta múlna a dolog, hogy ő mennyire tudja felvállalni ezt az egészet. Van egy elméletem, ami arról szól, hogy amíg van egy jó okunk, ami mellett érvelni is tudunk, addig az ellenérvek nem számítanak.
Persze ezek a dolgok csakis a fejemben játszódnak le, mert ezek csak amolyan plátói vágyakozások. De nem szomorkodom emiatt.
A barátokról nem tennék most említést. Van, ami van. Egyszer majd minden másképp lesz.:)
Na de addig van még másfél évem. Ha most előkerülne egy gazdag rokon, egy lelkes fiú, vagy bárki, aki felajánlaná, hogy máshol folytassam az iskolát, nem is gondolkoznék, tüstént csomagolnék. Ám én nem tartozok azok közé az emberek közé, akikkel megtörténhet bármi. Így hát nem maradt más, mint hogy résen legyek, és kapjak minden jó alkalmon. Ennyit erről.
Következő téma, amiről nem szeretek beszélni, ám épp ideje. Két valaki van az életemben, akiért megdobban a szívem, nem szeretem őket, csak, hogy is mondjam, egyszerűen megdobogtatják a szívemet. Az egyikről majdnem semmit nem tudok, nem is tudja, hogy a világon vagyok. Rendkívül jóképűnek és stílusosnak tartom. Dehát még a nevében sem vagyok biztos, és félek megszólítani őt. A másik pedig egy olyan valaki, akit ismerek, ritkán látom, de hamar kiismertem. Csodásan éreztem magam utolsó találkozásunkkor, viszont rengeteg ellenérvet tudnék felhozni még abban az esetben is, ha kölcsönös lenne a vonzalom. És nem is ez a legnagyobb baj, én nem szoktam reálisan gondolkodni, ami néha jól fog s néha nem. Hanem inkább rajta múlna a dolog, hogy ő mennyire tudja felvállalni ezt az egészet. Van egy elméletem, ami arról szól, hogy amíg van egy jó okunk, ami mellett érvelni is tudunk, addig az ellenérvek nem számítanak.
Persze ezek a dolgok csakis a fejemben játszódnak le, mert ezek csak amolyan plátói vágyakozások. De nem szomorkodom emiatt.
A barátokról nem tennék most említést. Van, ami van. Egyszer majd minden másképp lesz.:)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése