Néma

Hihetetlen, de én, aki folyton azt szajkózza, hogy aki mer az nyer, meg bátraké a boldogság, én nem merek előre lépni. S előttem nincs is látható akadály, inkább csak egy láthatatlan fal. Most is, amikor a közeli múltam megrémít és magány tör rám miatta hová menekülök? Hát a távoli múltamba. Jellemző. De az az előnye ennek, hogy a távoli dolgokon már túl vagyok, már csak emlékek, s azokból is csak a jobbik fele. Voltam egy nagyon jó bulin, azelőtt kicsit kiakadtam Mr.Big miatt, s elhatároztam, hogy ha már így áll a helyzet, hogy ő kész elfelejteni engem, akkor én is jól fogom érezni magam. És így is lett, rég éreztem ilyen jól magam s meglepően olyan társaságban akikről nem gondoltam volna, hogy a jövőben bármikor jól tudnám magam érezni velük. De mégis egy szép estét adtak nekem. A bulit követően Zsoltéknál aludtam. Két okból is érdekes volt: az egyik nyilvánvaló, Zsolt a volt barátom, és ha nem is táplálok már iránta olyan érzelmeket, akkor is még új nekem, hogy kedves legyen hozzám így, még ha az apám iránti tisztelet vezeti is. De tetszik, főleg így érzelmek nélkül.
A másik amiért érdekes volt a helyzet, az Pappy. Már legalább két hónapja eltűnt az életemből, és fogalmam sincs, mi az oka ennek. S most meg egy szobában kellett aludjak vele, nem tudtam hogy kezeljem a helyzetet, ezért inkább elkerültem reggel. Mit tehettem volna? Mit mondhattam volna neki? Hogy "szia, nem beszéltünk már.. mióta is? Ja igen! Mióta felszívódtál az életemből jó nagy űrt hagyva, de rá se ránts! Jól aludtál?". Hát igen, szerintem én a jó megoldást választottam.