Néma

Mától hivatalosan is ősz van. Másoknak jelentéktelen, észrevehetetlen dolgok nyugtatnak meg engem s adnak erőt, reményt. Ilyen például az évszakok változása. Amikor meglátom az első, színekben pompázó fát, vagy mikor éjjel nagy szél kerekedik és másnap érzem, hogy valami megváltozott. Beköszöntött valami új, és és örvendek neki. Az apám azt mondta, amíg nem tapasztalom meg a szerelmet, mindig lesz valami, ami hiányzik, egy űr tátong bennem. Az űr megvan, de a változás röpke pillanatában megtelik megnyugvással. Arról is beszélgettem mostanság, hogy nekem ami igazán hiányzik, az a biztonság. Én egy kapcsolattól nem azt várom el, hogy odaadást, szerelmet kapjak, hanem biztonságban szeretném tudni magam valaki ölelésében, nem is tudom hogy írjam le. Azt akarom érezni abban az ölelésben, hogy ő, aki nálam erősebb, okosabb és tapasztaltabb, megvéd, ő egy szilárd pont az életemben. Azt is hallottam már egy baráttól, hogy félek, hogy nem tudnám viszonozni a szerelmet, amit kapok. Van benne valami, de én ennyire vagyok képes, szeretetre, vagy ragaszkodásra, de talán tényleg félek. Sosem szerettem az érzéseket, próbáltam jól elzárni. Nem egy példa volt már arra, hogy valaki elmondta nekem, hogy mennyire fontos vagyok számára, én meg csak ott ültem, és egyszerűen nem jött ki semmi a számon. Pedig, igaz kevés ember van akit feltétel nélkül és tisztán szeretek, de nem tudtam mondani semmit. Elmondhattam volna, hogy nekem is ő a legfontosabb, és hogy az utóbbi hónapokban attól rettegtem egyedül, hogy nekem nem jut a szeretetéből, de nem. Nem vagyok érzéketlen, csak olyan mélyre, s olyan sok fallal zártam el az érzéseimet, hogy csak én tudok hozzájuk férkőzni.