Románia, így "szeretlek"...

Eddig sem voltam jó véleménnyel "szeretett" országom felé, na de most, teljesen megszégyenítve érzem magam. 
Mindez az X-Fakor Marosvásárhelyi látogatásából indult ki. Én is elmentem a Promenadaba, mert, hogy szeretem a Vastag testvéreket meg Vecát. Összegyűlünk jópáran, megsaccolni nem tudom, mert nem vagyok valami jó benne, de azért voltunk ott elegen. Szerencsémre első sorban kaptam helyet, és ennek nagyon örültem, egy darabig. Amikor megjelentek Vecáék, a tömeg extázisba esve kezdett visítozni, lökdösődni, többek között engem szétnyomni. Na de mondjuk még ez is várható volt. Ám amikor szépen megmondták, hogy 2-3-assával lehet felmenni a színpadra és aláírást kérni, meg képet készíteni,és ezzel ellenben a tömeg kikelt a képéből, gyerekek ugráltak fel a színpadra, ide oda ráncigálták őket, az már sok volt. Persze ők tűrték egy darabig, de 20 perc után elmentek, és még kimenetelkor is mindenki rájuk volt mászva, futottak utánuk, mint az őrültek.
Én személy szerint nagyon szégyenlem magam helyettük, és úgy gondolom, hogy a város egy nagy bocsánatkéréssel tartozik nekik, mert ez nem volt emberi részükről. A rajongásnak is vannak határai. Ez az ország képes valamire, amire más nem, a legmélyebbnél is tud mélyebbre süllyedni.

Megjegyzések

  1. Esztike...Itt nem az ország a hibás..Nem hibáztathatod Romániát vagy Marosvásárhelyt...ök nem vétettek semmit...a bennuk élö emberekben van a hiba..hogy mért lettek ilyenek azis azért van mert néhány rossz ember van fent...szoval lehetne minden jo és szép...tölünk és a többi embertöl függ...És bocsánat h közbeszoltam :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Néma

Testek