Annyira vágyom már egy kapcsolatra. Már 9 hónapja nélkülözöm, és ez rengeteg idő. Szép lassan elfelejtem, hogy milyen randizni,  vagy egy kapcsolatban viselkedni. Amikor voltam Cagebe 2 hete, és kaptam azt az ölelést és puszit, hát el is felejtettem, hogy nekem valaha valaki adott így puszit, és megölelt így. A suli utálom, lehet, hogy majd visszasírom a licis éveimet, de most átkozom minden egyes nap. Pedig nem vagyok nyomi, vagy az osztály kiközösítettje, mondhatom magam népszerűnek, és egyedül azok tudnak megsérteni akiket szeretek
A legnagyobb álom a NUI Galwayban. Nem lenne annál nagyobb öröm, mint hogy álmaim országában, álmaim városában és álmaim egyetemén legyek egyszerre.
Jééé,  apám már megint kiabál lent. Nem értem, hogy amikor a legnagyobb szükségem lenne rá,akkor nincs mellettem. Folyton a telefonján lóg, vagy itthon sincs. pedig annyira boldog voltam a nyár végén, mikor kicsit családként viselkedtünk. Igen, úgy gondolom, hogy augusztus-októberig  volt  legboldogabb periódusom az utóbbi évek alatt. Félelem, fájdalom, kételyek és gond nélkül. Dehát minden mulandó, most keresem a módját, hogy újra visszakapjam azt a boldogságot, mindegy, hogy milyen formában.


 Álmatlan éj
Millyen hűvös
a hajnal. Még a Föld is
lassabban fordul.
/Tóth-Benedek Csanád/
...

erről a hosszú, eseménydús utáni, véget nem érő hajnalok jutottak eszembe. amikor az ember csak gondolkodik, várja, hogy reggeledjen ki, és kerüljenek felszínre az éjszaka titkai. vagy éppen próbáljuk megállítani az időt, hogy soha ne legyen reggel.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Néma

Testek