Üveggolyó
Hosszasan nézem azt a férfit az üzletben, kész papagáj a fickó. Hirtelen fulladásként tör rám a nevetés. "Nézd meg azt a pasast na, Lór....". Jaj igaz, csak egyedül vagyok, egyedül nevetek a bevásárló központ közepén, és valahogy nélküle csak egy kis pontnak érzem magam, aki hiába kiabál, ugrál, senki nem látja meg. Senki nem akar vele nevetni, sírni. Akarattal ügyetlenkedek, mondjátok már! Kétbalkezes vagyok! Halljam, nevessetek, szidjatok..csak szóljatok már hozzám. Szabadságvágy, magányvágy, ilyenkor hol vagytok?! Lehajtom fejem, és némán tovább megyek, még egyszer felnézek arra a fickóra, de már nem is találom olyan viccesnek, mint azelőtt.
"A távolságot, mint üveggolyót megkapod, csak hunyd le kis szemed", hallgattam minden este édesanyám altató rituáléjaként. Most valamiért megint beugrik ez a sor, a távolság, mint üveggolyó. Erre vágyom most én is; a versike azt mondja, hogy hunyjam le a szemem, hát megteszem. Próba szerencse, mindent a szent cél érdekében. Lehunyom a szemem, várom, hogy történjen valami, egy csoda, de semmi. Kinőttem volna belőle? Francba, minden korhatáros, Határok.. folyton csak a határok. A szívem úgy dobog, s olyan összevissza, hogy lassan a gondolataimat is elnyomja.
"A villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás, álmában csönget egy picit -aludj el szépen, kis Balázs."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése