Néma

Ez a bejegyzésem nem lesz egy filozófikus,nagy szavakkal tömített írás. Úgy érzem, hogy ki kell írjam magamból ezt: hiányzik az apám. És ahogy ezt érzem, ezzel az érzéssel társul az is, hogy önzőnek érzem magam. Ott van egy kedves barátnőm, aki nem találkozott az édesapjával már vagy három éve. Nekem meg itt van, de azért még sincs velem.

A legönzőbb pillanataimban becsapottnak érzem magam, hiszen augusztusban azt az ígéretet kaptam, hogy ezután ott leszünk egymásnak, de nem gondolkozohatok így. Egyrészt amiatt, hogy rengeteget dolgozik, másrészt meg, nem csak nekem van szükségem az apámra.
Pedig én próbálkozok, napi szinten lépést tartok a politikával, csak hogy tudjam, mit is csinál, amiért nincs velünk szinte soha, meg lesem a rendezvényeket, ahol segíthetek. De most is két napja nem láttuk egymást, amikor ő hazajött én már nem voltam itthon, vagy aludtam, s amikor én jöttem haza, ő akkor ment vissza dolgozni.
És ha az érettségi utánra gondolok, kiráz a hideg lassan, egyre jobban félek, hogy mi lesz velem, merre tovább, és nem utolsó sorban, költözök el itthonról. Most döbbenek rá arra, hogy ez nem kis dolog. Rengeteg minden történik velem nap, mint nap, rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem. Na de valahogy lejárnak a választások, s remélem akkor lesz egy kis idő még együtt. Mert ki tudja mit hoz a nyár..