| "Nem, te nem vagy kivétel, hanem tipikus eset. Úgyhogy jól jegyezd meg a szabályt: egy pasi akkor nem hív fel, ha nem akar felhívni. Ha úgy érzed, hogy a fickót teljesen hidegen hagyod, akkor jól érzed, mert úgy is van. Nincs kivétel." Azon gondolkozom hogy vajon vannak kivételek? Vagy igaza van ennek az idézetnek, és tényleg minden az, aminek látszik? Bizonytalan vagyok a megérzésekkel kapcsolatban is. Ha az első megérzés jó, miért tör ránk folyton több megérzés, hogy összezavarjon? Erre a válasz az természetesen, hogy az ember gondolkodó lény. Én is tudom, nem vagyok hülye. De mennyivel könnyebb lenne, ha egyből a helyes választ találnánk meg önmagunkban. De szerintem erre még egy tudós, vagy nagy gondolkodó sem képes. Mert minél jobban boncolgatjuk a dolgokat, annál több lehetőség és kérdés merül fel bennünk. Mi van ha? Miért pont ez? Mi lett volna ha? Szerintem a lélek útjain senki nem tud teljesen kiigazodni, a lélek fogalmát még a filozófusok, vagy a pszichológusok sem tudják tökéletesen körülhatárolni. É.-vel tegnap kicsit összekaptunk mert azt mondja nem ápolom a barátságunkat. Hozzá egy olyan különös szál fűz, amit nem tudnék én szétszakítani, lassan négy éve vagyunk barátnők, és csodás napokat töltöttünk együtt, de úgy érzem most, hogy ő felnőtt, és új szintre lépett... nélkülem. Nagyon büszke vagyok rá, de nem tudom követni, ha nem karol belém. De ő nem fog, mivel van egy teljesen más élete, amiben én nem vagyok benne. Én szeretném ápolni a barátságunkat, de valahogy nem érzem helyen valónak azt, hogy a noteszében kell keressen egy időpontot mikor ÉN elmehetek hozzá. A sok veszekedés és hónapokig tartó némaság után is szeretem őt, és lehet, hogy eljön az idő, mikor újra lesz bizalmam és hitem ápolni a barátságunkat, mert akarom. Az egy másik dolog,ha van olyan barátság amit nem biztos, hogy ápolni akarok. Van egy nagy kívánságom, amit csupán B. és R. tud. És az egyetlen hiányosság ebben a kívánságban,hogy nem tudom kik az igaz barátaim, 1-2 emberen kívül. De amúgy sem fog teljesülni,ez sem. | ||
Világbékét álmodtam. Békét a világban, békét az emberekben. S mikor a hitem fogyni látszott, akkor varázslatban hittem, hogy talán úgy megtalálom az egyensúlyt, a lelki békét. Hittem sorsban, Istenben, reményben, végzetben, napistenben, Allahban, Buddhában, jószándékban, környezetvédelemben, orvostudományban, politikában, technológiában, pszichológiában, filozófiában......Most önpusztítást látok. Rakétákat a levegőben, önpusztító fegyvereket a kézben, butító találmányokat, egészségtelen, káros termékek gyáraiból kiáramló, mindent beterítő füstöt. Látok még depressziót, fájdalmat, szomorúságot is. Sok a beszéd. Kevés az igazság. Talán nem is ismerjük már e szónak az értelmét. Persze, ott a tiszta, őszinte öröm is. Mindenki szeme előtt és lelkében ott van. De csak addig, amíg az önpusztító világ nem nyeli el még egy áldozatát. Éhes vagyok. Kimegyek a boltba, veszek magamnak egy kiflit. Abban a pillanatban egy távoli országban összeesik egy kisfiú az éhségtől. Nem volt pénzük ételre. Ugy...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése