Nagyon jó napjaim vannak mostanság. Valahogy a rossz dolgok eltűnnek, eltakarja a jó dolgok árnyéka. Nem tudok most kételyekre, bizonytalan dolgokra gondolni. Ilyen pl Zs. vagy K., nem vagyok biztos bennük, de most valahogy nem filozok rajtuk h mi lesz, vagy mi kéne legyen. Most bennem minden oylan nyugodt, de a nyugodtságban ott rejtőzik egy vulkán, ami már nagyon pöfékel ilyen boldogságfelhőket, és készül kitörni.
Világbékét álmodtam. Békét a világban, békét az emberekben. S mikor a hitem fogyni látszott, akkor varázslatban hittem, hogy talán úgy megtalálom az egyensúlyt, a lelki békét. Hittem sorsban, Istenben, reményben, végzetben, napistenben, Allahban, Buddhában, jószándékban, környezetvédelemben, orvostudományban, politikában, technológiában, pszichológiában, filozófiában......Most önpusztítást látok. Rakétákat a levegőben, önpusztító fegyvereket a kézben, butító találmányokat, egészségtelen, káros termékek gyáraiból kiáramló, mindent beterítő füstöt. Látok még depressziót, fájdalmat, szomorúságot is. Sok a beszéd. Kevés az igazság. Talán nem is ismerjük már e szónak az értelmét. Persze, ott a tiszta, őszinte öröm is. Mindenki szeme előtt és lelkében ott van. De csak addig, amíg az önpusztító világ nem nyeli el még egy áldozatát. Éhes vagyok. Kimegyek a boltba, veszek magamnak egy kiflit. Abban a pillanatban egy távoli országban összeesik egy kisfiú az éhségtől. Nem volt pénzük ételre. Ugy...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése